Beküldte admin - 2014. december 08.

Még középiskolás voltam, amikor először hallottam a Békéscsabai Jókai Színház Színitanházáról.

Pályaválasztási nap volt az iskolában, ahol különböző szakmák képviselőivel volt lehetőségünk beszélgetni hivatásuk előnyeiről illetve hátrányairól. Nagy örömömre egy fiatal színész is részt vett ezen a délutánon, így nem is volt kérdés kivel szeretnék először beszélgetni. Ő említette először a Színitanházat. Lelkesen és szeretettel mesélt róla és nyugodt szívvel ajánlotta mindenkinek. Úgy éreztem büszke rá, hogy ide járhatott.

Végül, másképp alakultak a dolgaim és a középiskola elvégzése után közgazdasági egyetemre kezdtem el járni. Szerettem, de közben mégis másra vágytam. Tavaly áprilisban jelentkeztem egy énekversenyre, ahol újra a Színitanházba botlottam. A zsűrit erősítette Seregi Zoltán Tanár Úr, aki felajánlotta a lehetőséget, hogy ebben az iskolában folytassam tanulmányaimat.

 A lehetőség, amire vártam megtalált. Sejtettem, hogy nehéz lesz összehangolni az egyetemmel, de tudom, hogy nekem ezt kell csinálnom. Belevágtam és ma már a Színitanház elsős színész osztályát erősítem. Nehéz, de imádom csinálni. Még csak 3 hónapja járok ide, de máris rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb. Azonban, amit már ez alatt a kis idő alatt is megtanultam, az az, hogy legelőször önmagunkkal kell tisztába kerülnünk. Csak ezután tudunk fejlődni. Ehhez itt, a Színitanházban, a legjobb helyen vagyunk. Melós 3 év lesz, de már most váron minden percét.

Az pedig sokszor mosolyt csal az arcomra, hogy a színész, aki először mesélt nekem az iskoláról, az osztályfőnököm Seregi Zoltán osztályában végzett. Lehet ez véletlen? J