Múlt, jelen, jövő

Nagy megtiszteltetés  iskolánknak, hogy Miklós Csaba másodéves színház technikus hallgatónkat szerződtette a Vígszínház világosítónak. Így két már ott dolgozó,  tavaly végzett diákunknak lett kollégája.

Az iskoláról még 2009-ben hallottam, pontosabban láttam egy plakátot róla a régi szakközép suliba ahova jártam (Harruckern János Közoktatási Intézmény). Akkor még belügyi rendészeti szakon voltam elsős szakközépbe, de a színpadon mindig „otthonosan” mozogtam. Később történt velem ez, az, de végül felvettek a színitanházba. Az épületet egy részét láttam korábban, mivel ahol végeztem gimnáziumba, a magyar tanárom igen sokszor kötelezte emelet magyar szakon, a Bárka esteken való megjelenést, amit az Ibsen színpadon tartottak.

Az Iskola és az osztályvezető tanárom jóvoltából lehetőségem volt kiutazni egy pár napra Temesvárra. A temesvári Merlin Bábszínház színészeivel, dolgozóival illetve tanulóival elutaztunk egy kb. 100 km-re Zoltra, ahol egy rendkívül színvonalas környezetben tölthettük el napjainkat egy fennsíkon. Nagyon ízletes finom ételeket ehettünk, nagyon finom borokat ihattunk. Napközben foglalkozások voltak. Egy kicsit bevezettek bennünket a bábszínház rejtelmeibe, a maszkos színház dolgaiba és egy remek közösség részévé válhattunk és jó hangulatban töltöttük a foglalkozás óráit.

Nem sokkal több, mint két hónapja járunk ide, de máris nagyon sok új élménnyel és tapasztalattal gazdagodhattunk. Egy-egy főpróbán betekintést nyerhettünk abba, hogyan készül el egy előadás, a színházban vállalható munkák által, megtapasztalhattuk például, hogy milyen a ruhatár akasztók felőli oldalán állni, és köszönteni a nézőket, akik reményeink szerint egyszer majd azért jönnek a színházba, hogy minket is láthassanak. Bár elsősként még nem léphetünk színpadra, megtisztelő volt az ’56-os megemlékezésre készített műsorban, ha csak pár percre is, de közönség elé állhattunk.

Már amúgy is hetek óta csak ígérgettem ismerőseimnek, hogy mesélek majd az itteni életről...

Most parancsba kaptuk a feladatot, így megpróbálom minél rövidebben, tömörebben és érdekfeszítőbben leírni eddigi élményeimet.

Ha azonban netalántán valakit mégis fárasztana írásom, esetleg menjen el helyette a színházba. Ugyanis lehet, hogy nem kíváncsi egy elsős színészhallgató véleményére/történeteire, de egy tény megkérdőjelezhetetlen: a legjobb példa van a Színitanház diákjai előtt.

 

Mikor elsőnek a színházba érkeztem, rengeteg félelem volt bennem valahogy nem éreztem azt, hogy ide tartozom, de egy valamit tudtam, hogy el akarom érni az álmomat! Az ott dolgozó és tanuló emberek és az ott tanul diákok már mind olyan magabiztosnak tűntek, őket már nem lehet olyan könnyen meglepni vagy lenyűgözni! Mivel én később érkeztem ezért már az osztálytársaimhoz képest is hátránnyal indultam, nem is beszélve arról, hogy van köztük egy két igazi zseni.

Három hónapja járok még ide de már rengeteg élménnyel gazdagodtam.Egy dolgot nem tudnék kiemelni ezért többet írok. Nekem már a város is egy élmény, mivel én egy kis városból jöttem. Minden nap eljövök a színház épülete előtt de ezt a látványt nem lehet megunni. Nagyon örültem annak, hogy Fodor Zsóka bejött hozzánk egy órára és kötetlenül beszélgethettünk vele. Igaz, meg se szólaltunk mert szóhoz se tudtunk jutni, hogy a művésznő ott ül előttünk. A városban ahol én élek sajnos nincs színház. Emiatt nagyon ritkán tudtam eljutni. Békéscsabán viszont minden előadásra mehetek.

Komlósi Katalin vagyok, 32 éves. … Igen, jól olvasod a számot, nem cseréltem fel őket, bár az igaz, hogy majdnem 23 voltam, amikor itt kellett hagynom az iskolát és vele a színházról szóló álmaimat. Közel tíz éve már… Istenem, milyen sokat éltem ennyi idő alatt, nem is hinnéd… Született két gyermekem, akik csodálatosak, dolgoztam itt is, ott is, de szinte mindig a kultúra területén kötöttem ki. Megfordultam a régi Ifiházban Herczeg Tamás asszisztenseként, a Tourinform irodában, a Munkácsy Emlékházban, még a Városházán is.

Bevallom őszintén, nehezen fogtam hozzá ehhez a feladathoz. Szerintem nem könnyű az eddigi tapasztalataimról írni, hiszen még csak két hónapja kezdődött el az iskola. Ennyi idő alatt még egymást sem ismerhettük meg igazán, még csak most próbáljuk felvenni ezt az új tempót, amit ez a hely és a tanárok diktálnak nekünk. Többen vagyunk olyanok, akik rögtön a középiskolából kerültünk ide. Ott kényelmesen elvoltunk, többnyire bejártunk az órákra, igyekeztünk legalább a minimumot, ami elvárható volt tőlünk, teljesíteni és ennyi. Itt más.

Oldalak

NYÍLT NAP A CSABACENTERBEN!

MEGMUTATJUK, MIT TUDUNK!

FELLÉPNEK A SZÍNITANHÁZ ÉS AZ ARTISTAKÉPZŐ TANULÓI, MŰVÉSZEI.

ISMERD MEG KÉPZÉSEINKET!